Molnos Angéla

 

SZENT ÉS SÉRTHETETLEN

 

A tiszta magyar nyelv használatáról

és elhallgatott gyökrendszeréről.

Második, bővített kiadás

Debrecen

2001

 

 

Bevezető

Az alábbi tanulmány 2001 januárjában megjelent nyomtatásban mint a: A Lélektani Szaknyelv Megújításáért (LSZM) közhasznú alapítvány kiadványa. Megrendelhető a Csokonai Könyvesbolttól, 4025 Debrecen, Piac u. 45, T: (52) 314 984. Tíz vagy több példány kedvezményes áron (300 Ft) kapható az LSZM alapítványtól: 4025 Debrecen, Hatvan u. 1/a, 1. lh, III. em, 10 ajtósz. T.: (52) 340 696. Minden bevétel az LSZM közhasznú alapítványé.

E tanulmány két Debrecenben tartott előadásom szövegét tartalmazza. Az első 1999. november 11-én a “Szarvasnyomon” sorozatban hangzott el a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Mivel az estét követően sokan kérték a teljes szöveget, azt azonnal meg is jelentettük. E második kiadás néhány gondolattal bővült, amelyet 2000. november 7-én nyelvtanárok előtt fejtettem ki.

    Jelen írásom első fele három részre tagolódik. Először elméleti kérdésekről szólok, majd a második részben levonom a gyakorlati következtetéseket. A kettő közé beékeltem egy kis feladatot.

    Az elméleti részben két jelenséggel foglalkozom. Az egyik a nyelvek halála. Arról beszélek, hogy nem minden nyelvváltozás jelent fejlődést, és igenis létezik nyelvhalál, legyen az nyelvöngyilkosság vagy nyelvgyilkosság. Az elméleti rész másik fő gondolata az, hogy ma a "magyar nyelv" fogalma meglehetősen zavaros, mert nem egy, hanem legalább három nyelvet illetünk e névvel: a latin-magyart, a zagyvanyelvet, amit hívhatunk habarék nyelvnek vagy pidgin Hungarian-nek is, és a tiszta magyar nyelvet.

    A gyakorlati részben kifejtem, hogy mit tehetünk nyelvünk megmentéséért mi, magyarok, akik itt élünk Debrecenben, és mindenütt a határokon innen és túl, a Kárpát-medencében.

    Végül e füzet második felében a magyar nyelv gyökrendszerét vázolom, amely nyelvünk alapja és amelyből nyelvi megújulásunknak ki kell bontakoznia.

 

 

"Szent és sérthetetlen"

 

E kiadvány neve erős belső késztetésből fakadt. Nem tudtam szabadulni e két szótól. Követelték vezér helyüket. Természetesen a magyar nyelvről gondoltam, hogy “szent és sérthetetlen”. De hogy illethetek így egy olyan nyelvet, amelyet annyiszor porig aláztak, kicsúfoltak és most már röviddel keresztre feszítése előtt halálra is kínoznak? Egy olyan nyelvet, amelyet beszélői semmibe vesznek és mások gyűlölnek? Nekem mégis “szent és sérthetetlen”, mert a tiszta magyar nyelvre gondolok, a szeretet nyelvére. E nyelv egyetlen szerves és tömör egység. Szókincse kimeríthetetlenül gazdag. Arra a magyar nyelvre gondolok, amelyen nem lehet ködösíteni, áltudományoskodni és nem lehet hazudni.

    Talán Reményik Sándor szavai világítják meg legjobban a sokezer éves érzést, hogy nyelvünk szent és sérthetetlen. Így szól hozzánk Az Ige című verse:

 

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

És áhitattal ejtsétek a szót,

A nyelv ma néktek végső menedéktek,

A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,

Ne nyúljon hozzá avatatlanul

Senki: ne szaggassátok szirmait

A rózsafának, mely hóban virul.

Úgy beszéljen ki-ki magyarul,

Mintha imádkozna,

Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,

És pap és próféta és soha más.

Nem illik daróc főpapi talárhoz,

S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,

Ki borát issza: Élet borát issza,

Előre néz s csak néha-néha vissza -

S a kelyhet többé nem engedi el!

 

 

I. ELMÉLETI KÉRDÉSEK

 

Személyes nyelvi tapasztalataim

 

Bevezetőként az elméleti kérdésekhez megemlítenék magamról néhány dolgot, ami a tárgyhoz tartozik. Az egyik, hogy lélekgyógyász vagyok, a másik, hogy a magyar nyelv művelésével foglalkozom, többek között a lélektani szaknyelv magyarításával. 

    Olasz és nyugat-német egyetemeken tanultam lélektant és nyelvészetet. Tanítottam, szakfordításokat készítettem, verseket írtam Buenos Aires-ben, majd Montevideó-ban. Kereskedelmi kutatással foglalkoztam Svájcban és Nyugat-Németországban. 1963-tól 1973-ig társadalomlélektani kutatásokat végeztem Kelet-Afrikában. Végül több mint tizenöt éven át lélekgyógyászként dolgoztam londoni magángyakorlatomban.

    Amikor 1942 júniusában átléptem a határt Zágráb felé, egy hónap híján tizenkilenc éves voltam. Azután három földrészen sok országban éltem. Nagy lelkesedéssel tanultam meg olaszul, franciául, spanyolul, németül, angolul. Mindegyiket igyekeztem megvédeni a bomlasztó keveredéstől és az értelmetlen zagyvaságoktól. Minden nyelvet szerettem és majdnem valamennyi országot, ahol éltem. A nyelvek élményekkel gazdagítják az embert, gondolati kincseket, történelmi múltat sűrítenek magukba és sok szépséget. Izgalmas és érdekfeszítő volt betekinteni e különböző világokba. Ugyanakkor ötvennégy éven át az otthonom nem a hely volt, ahol tartózkodtam és bármennyire is ismertem a körülöttem beszélt nyelvet, az mégis idegen maradt.

    Valamikor Tamási Áron Ábele egyszerű választ talált azon nehéz kérdésre, hogy miért is vagyunk a világon, mi a létünk értelme. Így válaszolt: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ábel már sokat szenvedett, mire e ragyogóan tiszta gondolat felvillant agyában. Válasza magában foglalja az önazonosság érzését és a közösséget, amelybe az ember születik, az otthont térben és időben.

    Mindnyájan ismerjük az anyaföld varázsát. E szétszaggatott ősmagyar föld elemi erővel szorítja magához azokat, akik el akarják hagyni, és szüntelenül hívja vissza idegen tájakra szakadt magzatait. Évtizedeken át én is makacsul, csöndben hallgattam e hívó szót. Mégis az otthont nem az anyaföld jelentette, ahol születtem. Az igazi otthonom, a haza, a magyar nyelv volt. Azt mindig magammal hordoztam – vagyis miután majdnem elvesztettem, újra nekikezdtem a munkának –, ápoltam és műveltem, mint a virágoskertet. Cserébe a magyar nyelv adta a valahová tartozás biztos tudatát, a közösségtudatomat.

    Amikor elhagytam Magyarországot, még nem tudtam, hogy az ember elfelejtheti anyanyelvét. Rá két évre Velencében viszontláttam apámat. Találkozásunk mindkettőnket mélyen megrendített. Akadozó beszédem kínosan visszhangozta pusztuló hazánk haláltusáját. Fejemben olasz kifejezések, mondatszerkezetek kavarogtak. Olasz kiejtéssel és helytelen sorrendben mondtam ki a nehezen elérhető szavakat. Kétségbeesetten akartam szépen magyarul beszélni, de képtelen voltam.

 

 

Nyelvi változások

 

Ötvennégy év távollét után 1996 májusában hazatérve döbbentem rá egy másik szívbe markoló igazságra, amit addig szintén nem tudtam: egy egész nemzet is elfelejtheti anyanyelvét, ha a többség úgy akarja. Ma már nem az a kérdés, hogy bomlik-e a magyar nyelv és ha igen, miért. Itt már nyelvváltásról és nyelvhalálról van szó. Ez mindennapjainkból sikolt reánk:

 

EXCLUSIVE CHANGE KFT EXCHANGE – CIAO CIAO CIAO TREND – BK BRITISH KNIGHTS– RED LINE DANCE CLUB – FOTEX RECORDS FOTEX RECORDS – CITY BURGER CITYBURGER – PALOMA PARFÜMÉRIA – JUST DO IT. NIKE JUST DO IT. NIKE – KODAK EXPRESS MULTI FOTO KFT – LUXUS KLASSE NR.1.SZOLÁ-RIUM ERGOLINE – SIGNTEC REKLÁM GRAFIKA DEKORÁCIÓ – NELSON CONSULTING KFT BRÓKER RT – CocaCola CocaCola CocaCola Ghia ételbár – DR. RELAX ARA SCHUHMODE DIE PASST – PRO-FIK KFT – CIB BANK RT – COMPUTER M SZOFTVEREK LEPORELLÓK – ARMY MILITARY SHOP – MAN'S MAN'S MAN'S MAN'S MAN'S – DOKK JEANS DOKK JEANS DOKK JEANS– HAVE DOKU SHOP HAVE DOKU SHOP – BROTHER VARROGEP (így!) SZERVÍZ – SILVER UTAZÁSI CENTRUM – LOTTO ITALIAN SPORT DESIGN – WELDING 2000

 

E feliratokat mindenki megtekintheti, ha végigsétál Magyarország második legnagyobb városának főutcáján, a Piac utcán. A valaha szép nyelvezetéről híres Debrecen utcáin ma már az üzletkirakatokban és azok fölött csak nagyon elvétve olvashatunk magyar szót.

    Nyelvhalál, nyelvgyilkosság, nyelvöngyilkosság ... E fogalmakat nem én alkottam. Megtalálhatók a nyelvészeti szakirodalomban. A következőkben egy angol nyelvész (Jean Aitchison, 1991) fejtegetéseit követem és alkalmazom a magyar nyelv mai helyzetére.

    Hivatalos nyelvtudósaink jórésze azt vallja, hogy a magyar nyelvet saját természetes fejlődésére kell bízni, nem kell félteni, majd kinövi jelenlegi bajait. 1997. május 9-én megjelent egy “Nyilatkozat" az Élet és Irodalom nevű folyóirat hasábjain. Ebben “magyar nyelvészek tiltakoznak az ellen a gondolat ellen, hogy a magyar nyelvet Magyarországon törvénnyel, rendeletekkel kellene védelmezni". Többek között ez olvasható a nyilatkozatban: "Kihalt nyelvekről tudunk ugyan, de abszurditás lenne azt állítani, hogy a magyar nyelvet ez a veszély a legcsekélyebb mértékben is fenyegetné." Érdekes, hogy milyen biztosak a dolgukban, pedig egyik jóakarónk már több mint kétszáz évvel ezelőtt megjósolta a magyar nyelv halálát: "A mások közé ékelt, kisszámú magyarságnak századok múltán talán majd a nyelvét sem lehet fölfedezni." (Herder, 1791). Most és itt, éppen erre a nagyon is közeli veszélyre szeretnék rámutatni és arra, hogy az igazi magyar nyelv már régóta a pusztulás felé halad.

    Néhány évvel ezelőtt jelent meg Ann Gibbons könyve: A nyelvek utolsó csatája. Egyes nyelvészek szerint nyelvi összeomlás fenyegeti a világot, mert röviddel 2000 után a nem régen még élő nyelveknek már csak 5-10%-a marad fönn. Állítólag a történelem előtti időkben még 10-12000 nyelv létezett, tíz évvel ezelőtt csak 6000. Ezek nagy része gyors kihalásra ítéltetett, mert már nem tanítják őket az iskolákban. Anyanyelvük helyett a gyerekeknek a 600 legjobban ismert nyelv valamelyikén kell tanulniuk. Részben azért halnak ki a kisebb nyelvek, mert az államhatalom vagy szántszándékosan irtja őket, vagy egyszerűen nem védi meg a támadásoktól. Fő támadók a tömegtájékoztató eszközök. Behálózzák a földgolyót, mindenüvé elviszik a híreket, a szórakoztató műsorokat és az új ismereteket. Természetesen az anyagilag leghatalmasabb országok nyelvén közvetítenek, javarészt angolul. Így az angol mint világnyelv óhatatlanul felgyorsítja a hátrányos helyzetű nyelvek kihalását.

    Minden nyelvet mint rendszert kell tekintenünk, mint egy óriási, szakadatlanul változó élő szervezetet vagy mint egy hömpölygő folyót. Változó folyamát nem állíthatjuk meg, de hathatunk a változás irányára.

    Íme a lehetséges nyelvi változások néhány módja: nyelvfejlődés, nyelvművelés, nyelvújítás, nyelvfejlesztés, két- és többnyelvűség, nyelvbomlás, nyelvváltás, nyelvhalál, ami lehet nyelvöngyilkosság vagy nyelvgyilkosság.

    A nyelvfejlődés eléggé semleges fogalom, lehet jó is, rossz is. Jó irányba fejlődik a nyelv, amikor beszélői szeretik nyelvüket és büszkék rá, óvják, gyarapítják és fejlesztik. Mindez együtt jár a közösség lelki és szellemi jólétével, a tudományok és művészetek virágzásával.

 

 

Nyelvkeverés és nyelvváltás

 

Minden korban voltak emberek, akik anyanyelvükön kívül beszéltek egy vagy több nyelvet. Hogy mennyire tudja a kétnyelvű vagy többnyelvű ember agyában elválasztani a nyelveket, mint különböző rendszereket, az mindig nyelvi igényességétől és műveltségétől függ.

    Sok évvel ezelőtt felkerestem Buenos Aires kikötőnegyedében egy teljesen iskolázatlan cipészt. Mivel Olaszországból vándorolt Argentínába, olaszul kezdtem a beszélgetést. Valami nagyon furcsa nyelven válaszolt: szókincse, mondatszerkezete, hanglejtése, minden nyelvi eleme pontosan félig olasznak, félig spanyolnak tűnt. Gondolván, hogy neki már nehezére esik olaszul beszélni, átváltottam spanyolra. Nyilvánvalóan engem spanyolul is teljesen megértett. Ő azonban nem váltott át spanyolra, hanem továbbra is ugyanazon az olasz/spanyol felemás habarék nyelven folytatta a társalgást.

    Akármelyik nyelven szóltak hozzá, már csak egy nyelven volt képes kifejezni magát. Már nem beszélt sem olaszul, sem spanyolul, de folyékonyan használta a kettő keverékét. Egy ilyen embert tekinthetünk félnyelvűnek, de semmi esetre sem kétnyelvűnek. Hogyan történhet ez meg? Ugyanúgy, ahogy én két év alatt tudtomon kívül elfelejtettem magyarul beszélni. Azzal a különbséggel, hogy én azonnal felismertem a két nyelvi rendszert, amikor szembesültem apám magyar beszédével, sőt meg is rémültem zagyva beszédem hallatán. A cipész viszont teljesen védtelenül, tudattalanul befogadta a ráözönlő argentin spanyol nyelv hatását, és nem is tudta, hogy nyelvet váltott. Ez a félnyelvűség, az idegen nyelvből való “kölcsönzés” 50%-os változata. Mindennapjainak nyelvi közege megerősítette a folyamatot. Főleg hozzá hasonló olasz bevándorlók laktak a szegény kikötőnegyedben és mindenki hasonló zagyvanyelven beszélt.

    Svájcot mint a többnyelvűség mintaképét emlegetik azok, akik nem ismerik közelebbről az ottani nyelvi állapotokat. Igaz, hogy minden svájci többé-kevésbé négy nyelvet beszél. Először is anyanyelvét, ami lehet német, francia vagy olasz, de ismeri a másik kettőt is, és tanul angolul is. Viszont legtöbbjük mind a négy nyelvet elég pocsékul használja, gyakran még saját anyanyelvét is. Más szóval siralmasan keverik a négy nyelv rendszerét. Természetesen ott is kivételt képeznek a művelt és nyelvileg igényes emberek.

    Azt hiszem általában érthető, ha azt mondom, hogy pidgin English. Egy leegyszerűsített nyelv, az angol és egy másik vagy több más nyelv torzított elemeinek a keveréke. Olyanok beszélik, akiknek nincs más közös nyelvük. Főleg a volt angliai gyarmatokon lehetett hallani, Afrikában, Ázsiában. Az odalátogató angolok először nem igen értették, de elnéző, sőt jóindulatú mosollyal hallgatták. Nem tartották magukénak, így nem is bántotta őket. Nekem viszont fáj a pidgin Hungarian Debrecen főutcáján. Nekünk csak ez van, nincs Cambridgeünk, Oxfordunk, amely őrködne nyelvünk fölött. Nincs Magyar Tudós Társaságunk sem, amely Széchenyi akaratát végrehajtaná.

    Tagadhatatlan tény, hogy néha egy-egy nyelv elpusztul. Ez nem úgy történik, hogy a közösség elfelejti, hogyan kell beszélni, sem úgy, hogy a nyelv egyszerűen öreg kora miatt elfonnyad. Minden esetben a kimúlást egy másik, társadalmilag és gazdaságilag hatalmasabb nyelv okozza azzal, hogy elfoglalja a helyét. Azért hal meg a nyelv, mert egy másik nyelv fokról fokra kitaszítja uralkodó helyéről. Tekinthetjük a folyamatot öngyilkosságnak vagy gyilkosságnak, de nem mindig lehet világosan elhatárolni egymástól a két fajta halált. Sokszor úgy tűnik, mintha a gyilkos munkáját maga az áldozat is elősegítené.

    Vizsgáljuk meg nyelvünk állapotát három alaphelyzetben: szerte a nagy világban, valamint a Kárpát-medencében, a trianoni határokon kívül és belül.

 

 

Nyelvünk halála külföldön

 

Először vegyük az öt világrész minden táján élő magyarokat. Az ő magyar nyelvük egyértelműen halálra ítéltetett. Ez a nyelvhalál a következőképpen megy végbe. Az új országba bevándorolt első nemzedék továbbra is magyarul beszél az otthonában és honfitársaival. De a társadalomban uralkodó nyelvből, mondjuk az angolból Angliában, Amerikában vagy Ausztráliában, lépésről lépésre mind több szót, nyelvtani alakot és szerkezetet vesz át. Hogy mennyi ideig tud a bevándorló ellenállni a nyomásnak, az attól függ, hogy mennyire tudatosul benne az anyanyelv elvesztésének veszélye, mennyire rendületlenül figyel oda magyar nyelvhasználatára és mennyire gondozza azt. Ez csak azoknak sikerül, akik nagyon szeretik anyanyelvüket és erősen ragaszkodnak hozzá.

    Rohamosabb a magyar nyelv hanyatlása a második nemzedék körében. Általában a bevándorlók gyermekei otthon szüleiktől megtanulnak magyarul, és az iskolában zsenge kortól kezdve magukba szívják az uralkodó angol nyelvet. Ők a kétnyelvűek első nemzedéke. Rendszerint folyékonyan beszélik mindkét nyelvet. Mégis jártasságuk a magyar nyelvben fokozatosan csökken, míg angol tudásuk gyarapodik. Kortársaik körében az angol feltétlenül divatosabb, tekintélyesebb, mint a magyar. Jóval hasznosabb is, mind társadalmi, mind anyagi jövőjük szempontjából. A fiatalok a magyar nyelvet főleg csak otthon, a családon belül beszélik és mind kevesebb tárgykör kapcsán használják. Így a bevándorolt szülők anyanyelve a meghitt viszonyok nyelvévé szűkül be. De e szerepének is véget vethet az a szülő, aki úgy érzi, hogy gyermekei jövője érdekében jobb, ha az ország nyelvén társalog velük.

    Általában a következő nemzedék körében már teljesen kihal a magyar nyelv. E harmadik nemzedék nem igazán gyakorolja nagyszülei anyanyelvét. Azt csak az öregek beszélik. Ha az idős ember magyarul szól a fiatalokhoz, ők az ország nyelvén válaszolnak. Egy következő szakaszban a fiatal nemzedék már csak itt-ott ismer föl néhány magyar szót. Ekkor a nyelv már meghalt, vagy helyesebben, megölte egy másik uralkodó nyelv, az ország, az állam nyelve.

    Nehéz elmondani, hogy e folyamat mennyire fájhat annak az idős embernek, aki valaha fiatalon kényszerült elhagyni hazáját. Beszéljen erről egy vers, amelyet Vindis Zoltán 1986-ban írt Ausztráliában. Neve: "... fél vérem magyar".

 

Van mondat, melynek mosoly a lelke.
Olyan is, amelyiké búnak született.
Hogy ellenségek, sorsom elfeledte.
Hozzám mindkettő egyszerre érkezett.

Ölembe ült. Megölelt unokám.
Láttam rajta, hogy beszélni akar.
Hogy mit mond, nem is értette talán.
Apu, az én fél vérem: magyar.

Izmok feszültek meg ráncos arcomon.
Átkaroltam kis barátomat.
Szemembe lelkem zivatara ült.
Harcolt bennem öröm, és a bánat.

Pilláim mögé könnycsepp rejtőzött.
Hatéves a gyermek, még nem fogja fel,
Hogy lelkemet megrázó szavai között,
Nemzetem vére szívárog el.

............................................................

S most, négymillió testvér sok-sok unokája,
Idegen nyelven mondja, hogy: magyar.

 

Nyelvünk gyilkolása a Kárpát-medencében

 

Részben hasonló nyelvünk helyzete az elszakított területeken a Kárpát-medencében, különösen ott, ahol a magyarok szórványban élnek. Az uralkodó nyelv követi el a gyilkosságot azzal, hogy fokról fokra elnyomja és kiszorítja az alárendelt magyar nyelvet. Ez történik mindenütt a világon: a többség nyelve lemészárolja a kisebbség anyanyelvét. Ebben sok helyen segít az uralkodó, kisebbségellenes államhatalom.

    Az évtizedek során az üldözöttek, menekültek és kivándorlók hullámai csökkentik azoknak a számát, akik még szülőföldükön beszélik anyanyelvüket. A születések számának csökkenése felgyorsítja a folyamatot. Csak kis szigetekben maradnak fönn a magyarul beszélők, és az így elkülönült csoportok az illető utódállam társadalmilag és gazdaságilag hasznosabb nyelvével kerülnek mind szorosabb kapcsolatba. Tehát a kisebbségi sors túléléséhez elkerülhetetlenné válik a kétnyelvűség. Vegyes házasságokban szinte óhatatlanul az ország nyelve kerekedik felül. Egyre fogy azok száma, akik a magyart mint első nyelvet sajátítják el.

    Ahol a gyerekek már nem járhatnak magyar iskolába, ahol a hivatalokban, üzletekben, munkahelyeken, kórházakban már nem hallani magyar szót, ott a nyelv két-három nemzedék alatt kihal, és legfeljebb egy elszegényedett változata marad meg a családban, főleg az öregek körében.

    Nyelvünk helyzete lényegesen jobb a még megmaradt színtiszta magyarlakta területeken, így egyes falvakban a Hargita tövében, Erdélyben. Ott még mindenki magyarul beszél; a tanító, a pap, a boltos, néhol még a hivatalnokok is. Kivéve a rendőrt, mert az nem lehet magyar. De itt is nehéz megőrizni az anyanyelvet. Ha a fiatalok tovább akarnak tanulni, elmennek a kolozsvári vagy marosvásárhelyi egyetemre, ahol románul kell mindent tanulniuk, mert nincs magyar egyetem. Nyelvi szempontból még ennél is nagyobb gond, hogy már régóta nem léteznek magyar szakiskolák. A kézművesek, kisiparosok gazdag magyar nyelvezete lassan eltűnik, kihal, mert egyszerűen nincs szükség reá. Így a szakmák nem táplálják többé a köznyelvet. Ehelyett elferdített román szavak csúsznak be az erdélyi magyarok nyelvhasználatába. Egy-egy fiatal lány elmegy Bukarestbe cselédnek, hogy pénzt keressen. Amikor egy-két év után hazatér, olyan törve beszél magyarul, hogy a család nem is tudja hová legyen kétségbeesésében. De az is megesik, hogy sohasem jön vissza.

 

 

Nyelvi öngyilkosság határainkon belül

 

Eddig nyelvünk elkerülhetetlen haláláról volt szó a határainkon kívül szórványban élő magyar közösségekben. Az elmúlás veszélye fenyegeti a magyar nyelvet az országon belül is. Ez elsősorban nyelvöngyilkosság, de nyelvgyilkosság is.

    A föntebb bemutatott Piac utcai feliratokban tetten érhető a nyelvhalál ténye és a nyelvgyilkosságé is. Egyértelmű a világgyarmatosító nemzetközi tőke hatalma és nyelvhasználata. Ez elnyomja a gazdaságilag alárendelt magyar embert, és kiszorítja anyanyelvét. Nem csak az utcai feliratokban, hanem az élet minden terén a magyar szó fokozatosan eltűnik úgy, hogy valami latin-angol-amerikai kifejezés lép a helyébe és a magyarból csak elkorcsult nyelvi elemek maradnak. E nyelvpusztulásnak a leglátványosabb jele a betülekedő idegen szavak tömeges átvétele. Kevésbé észleljük azt, ami eltűnik, azt ahogy csendesen bomlik és sorvad a hallatlanul gazdag magyar szókincs, tömör mondatszerkezetünk, egyedi gondolatvitelünk és érzésvilágunk.

    Bár a kölcsönvett szavak, szólások és fordulatok látszólag elszigeteltek és egyesek szerint ártalmatlanok, valójában hatásuk sokkal messzebb menő, mint azt első pillantásra gondolnánk. Nem csak szókincsünket nyomják el az idegen szavak. Szakadatlan beáramlásuk sokkal alattomosabb módon bomlasztja a befogadó magyar nyelvet. Módosul az egyes és többes szám használata, a mondatszerkezet, a szórend, a kiejtés és a hangsúly. Végül megváltozik a gondolkodásmód. Nyelvünk elveszíti önazonosságát. Úgy tűnik, mintha a nyelv öngyilkosságot követne el.

 

 

Ezeréves többnyelvűség

 

Miközben e tanulmányhoz gyűjtöttem anyagot, lassan kibontakozott egy új gondolat. Rájöttem, hogy jelenleg hazánkban a "magyar nyelv" elnevezés nem egy, hanem három különböző nyelvet takar, és ezek közül csak egy az igaz magyar. E megállapításhoz kapcsolódik, hogy a magyar nyelv háttérbe szorítása nem az utóbbi tíz, ötven vagy százötven évre terjed, hanem már ezer éve folyik.

    Napjainkban először is létezik a latin-magyar, másodszor a zagyvanyelv vagy pidgin Hungarian és harmadszor a magyar nyelv. Azért említem harmadikként, mert ez utóbbi a legkevésbé elterjedt. A tiszta magyar nyelv máris kihalófélben van. Néhányan ezt a nyelvet igyekszünk művelni, megmenteni és fejleszteni magunknak és az utókornak. Ezért a tiszta magyar nyelvért szerkesztettem meg a Magyarító könyvecskét.

    Szerintem sok félreértést és felesleges nyelvi vitát elkerülhetnénk, ha megegyeznénk abban, hogy nem ugyanazon a nyelven beszélünk, hanem három nyelv verseng egymással ebben az országban.

 

 

Latin-magyar

 

Essék először néhány szó a latin-magyarról és a latin nyelv szerepéről hazánkban. Mivel manapság senki sem beszéli, azt mondják, hogy a latin "halott" nyelv. De valójában nem halt meg, csak megváltoztatta külsejét és nevét. Hiszen az új latin nyelvek, mint a francia, olasz, spanyol és mások, a latin egyenes leszármazottai. Ha nem jön a Reformáció, akkor talán még eredeti alakjában is megmaradt volna, mégpedig Magyarországon! Szabó Dezső szerint “mi voltunk századokon át Európa leglatinabb népe.” A latin még egyfajta védelmet is nyújtott az erőszakos és kitartó németesítés ellen.

    Elsőként Széchenyi hívta fel a figyelmet a latin további hivatalos használatának veszélyére. Ez áll a “Hunnia” című írása előszavában: “Nyolcz század lefolyása alatt ... e kézirat az első, mely tüzetesen kimondja és megmutatja, hogy a magyar nemzet és nemzetiség létét s életgyökerét mindenek felett a holt diák nyelv hivatalos volta döntötte sorvadásba." (Török, 1858, VII).

    Köztudott tény, hogy akibe, amibe beleszeretünk, az többet árthat nekünk, mint a legádázabb ellenségünk. Ezer évvel ezelőtt belénk fojtották őskeresztyén hitünket és tudásunkat, tűzzel-vassal ránk zúdították a latint, és mi beleszerettünk. Nem világos, pontosan mikor lobbant fel, de még ma is óriási e szerelem.

    A latin-magyar hívei épp úgy szeretik és védik ezt a kevert nyelvet, mint a tiszta magyar nyelv hívei az utóbbit. Íme bizonyítékul egy valós történet. A Magyarító könyvecske első kiadását követően kaptam egy kedves kézzel írott levelet. Nagytekintélyű tudós és természetkutató küldte. Megtetszett neki a könyvecske, megrendelt tíz darabot, és bevezette hallgatói körébe, mint kötelező segédtankönyvet. Őszintén elismerő szavaihoz a következőt fűzte: “Öntől eltérően magam elnézőbb lennék ... a latin ... szavakkal-kifejezésekkel szemben. Valahogy abból kiindulva, hogy ami kissé 'deákos', az a magyarnál is magyarabb. Ezek a kifejezések és fordulatok már a vérünkbe ivódtak, történelmi ízük van, még egyfajta nemzeti öntudatosságot is kifejeznek furcsa módon." (JS, 1999. augusztus 22).

    A fenti idézet szerint "ami kissé 'deákos', az a magyarnál is magyarabb ..." E mondatot tudós ember írta, akinek műveltsége és szellemi képessége az átlagon felüli. Munkatársai és hallgatói körében úgy ismerik, mint a magyar nyelv lelkes védőjét. Dehát akkor milyen magyar nyelvet szeret, beszél és milyen nyelvért harcol? Nyilvánvalóan nem ugyanazért, amelyért Károlyi Gáspár, Bugát Pál, Földi János, Vörösmarty Mihály, Czuczor Gergely, Fogarasi János, Kazinczy Ferenc, Kosztolányi Dezső, Magyar Adorján, Wass Albert és még sokan mások.

    Már másfél századdal ezelőtt valaki rámutatott erre a latin iránti esztelen szerelemre. A latin nyelv “... szüksége és kizárólagossága oly rögeszmévé merevült végre az eldöntő körökben, hogy még József korában is a magyar megyék a diák- s nem az anyanyelvet védték, s alig érthető logicával felirataikban a római nyelvet a nemzet nyelvének s az alkotmány oszlopának vallották!". (Török, 1858, X).

    Itt egy másik eset. Egy színész barátnőmnek említettem, mennyire utálom azt a jövevényszót, hogy kommunikál. Mire ő elszomorodott és bevallotta, hogy neki viszont nagyon is a szívéhez nőtt a kommunikál szó. Első kedvesére emlékezteti, akivel hosszú sétáikon sokszor megvitatták a szó mélyebb értelmét és azt, hogy ők hogyan kommunikálnak egymással. Ez az ember is nagyon szereti anyanyelvét, de az soha sem volt tiszta magyar.

    Hivatalos nyelvészeink zöme is a latin-magyart kedveli, gondozza és úgy is beszél. Egy anyanyelvművelő összejövetel műsorában azt olvasom, hogy a magyar nyelv eróziós tendenciáit akarják megvitatni. Nyelvészeink ma is előszeretettel mondják, hogy grammatika és teatrum. Ha valaki igyekszik a tiszta magyar nyelvet használni, sőt másokkal összefogva azt védeni és felvirágoztatni, akkor gúnyolódnak, vagy más módon támadnak. Nekik szabad a latin-magyart használni, de nekünk nem illik tisztán magyarul beszélnünk ebben az országban. Ezért a liberalizmus magyar fordítása álszabadelvűség, vagyis nekem szabad és neked is szabad tenned, amit én akarok, jogod van az én elveimet követni. Tehát nem liberalizmus, hanem álszabadelvűség. Ez a helyes tiszta magyar fordítás. Álszabadelvű nyelvészek ... Nem mindnyájan, de sokan közülük bizony azok.

    Hogy a latin-magyar nem újkeletű, hanem valószínűleg ezer éve létezik, arra sok bizonyíték kínálkozik. Vegyük nagy nemzeti költőnk nyelvezetét. Amint tudjuk, Arany János el sem akarta olvasni Az ember tragédiája kéziratát, mert nyelvezetét első pillantásra szörnyen magyartalannak vélte. Később mégis nekilátott a szöveg nyelvi rendezésének, magyarításának és levelezett a szerzővel. Leveleiben főként javításait indokolja és helyes magyarságra okítja Madáchot. Ezt csak azért említem, mert e levelekben Arany János tollából tömegesen röppennek föl a latin-magyar kifejezések: koncepció, komposició, technika, égisz, ökonómia, zsurnalisztika, komikai, majesztétikus, epitheton, syntactice, gramma-tice, frivol, optikai, korrektúra, bornírt, comma, emfatikus, interjectio, kompliment, anakronizmus, catalecticus, metrum, syllaba, praecisió, antropologizál, particípium, pleonazmus, inverzió, praedicatum, subjectum, ortográfia és így tovább. Tehát Arany János nem csak a tiszta magyar nyelv egyik legnagyobb művelője volt, de folyékonyan írt latin-magyarul is.

    Nem kell bizonyítanom, hogy nálunk a tudomány nyelve nem magyar, hanem kizárólag latin-magyar. Megtapasztalhatjuk ezt a debreceni és minden más hazai egyetemen. Latin-magyart használnak a kutatóintézetekben, tudós társaságokban és általában a felsőfokon iskolázott, művelt emberek körében. E nyelvnek megvan a saját vonzereje, de fönnmaradásunk szempontjából további használata több okból is rendkívül veszélyes.

    Minden nyelv folyamatosan változik, nem lehet leállítani. A művelt latin-magyar mindinkább a latin felé torzul, vagyis távolodik a magyartól. Ez természetesen az angol-amerikai szókincs nyomására történik, elsősorban a tömegtájékoztatás és az oktatás útján. Ellentétben a tiszta magyar nyelvvel, a latin-magyar képtelen a beáramló új kifejezések tömegét kivédeni, mivel azok könnyen beleilleszkednek bomladozó, már csak félig magyar rendszerébe. A latin-magyar ma már alázatosan hajbókolva befogad minden szedett-vedett kifejezést csak azért, mert nyugatról jön, főleg ha a latinra emlékeztet: agrarium, akció, etnikum, fantasztikus, finanszíroz, fórum, globalizáció, kommunikáció, koncepció, konstrukció, multikulturális, probléma, régió, szektor, szolárium, szponszorál. De könnyen beenged más idegen szót is. Így a hivatalos latin-magyarban létezik hardver, szoftver, természetesen gondosan honosított helyesírással.

A másik ok, amiért a latin-magyart igen károsnak tartom az, hogy szinte mintát nyújt a kevésbé iskolázott embereknek, hogy ők is keverjék a nyelvet. Ha a társadalom vezetői, az egyetemi tanárok, a gazdag vagy híres személyek, az újságok, a hang- és képcsatornák kivétel nélkül mind idegen szavakat használnak, akkor nekem – kérdezi a kisember – miért ne lenne szabad? Tehát a művelt latin-magyar, bár közvetve, de mégis erőteljesen fokozza a zagyvanyelv burjánzását.

 

 

Zagyvanyelv

 

Fentebb már láttunk néhány Piac utcai zagyvanyelvű üzletfeliratot. Most nézzünk meg egyet közelebbről: Európa shop aktuális akciói. Egy földrész neve magyar helyesírással, egy angol és két magyarra torzított latin-angol szó. Ez tökéletes pidgin Hungarian vagy Hunglish, vagyis zagyvanyelv. Debrecen legelőkelőbb szállodájának fogadótermében vagyunk és ezen fönnakad az Angliából érkezett vagy más nyugateurópai látogató szeme. Annyit ért meg belőle, hogy egy boltról – shop – van szó, de azt amúgy is látja. Azt is megérti, hogy "Európa", de azt már nem, hogy mi köze e névnek a bolthoz vagy, hogy miért tettek az o-betűre egy éles francia ékezetet. A másik két szó ismerősnek tűnik, de mégis mindkettő érthetetlen, mert angolban mást jelent, mint magyarban. "Actual" annyi mint "tényleges" és egyáltalán nem "mostani, jelenlegi, mai". "Action"-nek sincs köze a "leszállított árak"-hoz vagy "kedvezményes árukínálat"-hoz. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy "tett", "cselekvés".

    Aki jól tud angolul, annak a zagyvanyelv határozottan visszataszító, bosszantó, esetleg még sértő is. Saját angol nyelvérzékemet kétségtelenül bántják az ilyen szövegek. A zagyvanyelv csak műveletlenségről tanúskodik, nem méltó múltunkhoz, sem őseink tudásához és magatartásához. Azonkívül még az angol nyelvtanulást is megnehezíti, mert az angolból átvett szavak nem csak helyesírásban és kiejtésben torzulnak el, hanem az idő folyamán teljesen eltérő jelentések is ragadnak rájuk. Aki ma angolul tanul, annak át kell képeznie magát a szavak és kifejezések értelmét illetően. Az átképzés, a hibás tanulás kijavítása pedig tudvalevően nyűgösebb, mint elsőre helyesen megtanulni valamit.

 

 

Magyar, a hősök és vértanúk nyelve

 

Végül beszéljünk a tiszta magyar nyelvről, a hősök és vértanúk nyelvéről. Ha újra életre keltjük, ez a nyelv képes ellenállni a manapság minden nyelvet bomlasztó keveredéseknek. Erről tanúskodnak egy angol nyelvész százhetven évvel ezelőtt írt és manapság gyakran idézett szavai: “A magyar nyelv távoli és magányos. ... Lényegében saját öntőmintájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre ... a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást nem ejtettek. Nem az idők változásától függő naptár. ... nem kölcsönöz, nem ad és nem vesz senkitől. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke." (Bowring, 1830).

    Itt azonban meg kell állnunk, mert mai hivatalos nyelvészeink szerint egyszerűen nem létezik tiszta magyar nyelv. Ők a finnugor elmélet követői, amelyet jó részük megdönthetetlennek tekint és mint hitvallási alaptételt fogad el. Megállapítják, hogy a magyar nyelv szókincsének kevesebb, mint 10%-a finnugor, vagyis több mint 90%-a nem finnugor, de ebből nem arra következtetnek, hogy talán a finnugor elmélet sántít (Götz, 1994). Úgy érvelnek, hogy ha nyelvünk 90%-a nem finnugor, akkor ez a 90% szedett-vedett idegen, nem magyar szavakból áll. Szerintük, ami nem finnugor, az nem lehet magyar. Nehéz felfogni az effajta áltudományos okfejtést.

    Egyik nyelvtudósunk ezt írja: "A kérdés valójában nem az, hogy lehet-e tisztán beszélni magyarul, hanem az, hogy lehet-e tisztán beszélni bármely természetes emberi nyelven." (Kontra, 1999, 17). Minden épeszű ember tudja, hogy semmi sem tökéletes ezen a földön és így, ha valamire azt mondom, hogy "tiszta", ez nem azt jelenti, hogy lényegén kívül semmi más nincs benne. Hiszen még a 24 karátos arany is tartalmaz valamennyi idegen anyagot. Mégis azt mondjuk rá, hogy "tiszta", mert arany a lényege.

    De ne bántsuk azokat, akik másképpen látják a világot és nyelvünk sorsát. Inkább járjuk körül ezt a jellegzetesen ősmagyar fogalmat, hogy "tiszta". Távolról sem jelenti csak azt, hogy idegen anyagtól, mocsoktól, piszoktól mentes vagyis, hogy szennyezetlen, mint a "tiszta ruha", "tiszta tányér" kifejezésekben. A következő gondolattársításokat találtam O. Nagy Gábor “Szólások és közmondások" gyűjteményében és Ballagi Mór "A magyar nyelv teljes szótárá"-ban:

 

        lényeget tartalmazó (tiszta súly, tiszta jövedelem, tiszta nyereség)

        átlátszó (tiszta, mint az üveg, a pohár)

        ragyogó (tiszta mint a napfény, a tükör, az ékkő)

        felhőtlen derült, kék (tiszta ég, tiszta idő)

        nem rekedt (tiszta torok, tiszta hang)

        világos gondolkodásra, könnyű felfogásra utal (tiszta ész, tiszta meglátás)

        valódi (színtiszta igazság)

        eredeti, hamisítatlan változtatás, törlés nélküli (tiszta írás)

        érintetlen fehér, még nincsen rajta írás (tiszta papír)

        ártatlan romlatlan (tiszta mint a harmat, a hó, a szűz leány képe)

        erkölcsös becsületes, természetes (tiszta mint a forrás, a csillag, 

                            tiszta tekintetű, tiszta kezű)

        értékes (tiszta mint az arany)

        szentséges (tiszta mint a szemen szedett búza, a bor, a nap, a csillag, az ég)

 

Nyilvánvalóan a "tiszta"-ságnak köze van ahhoz, amit mi magyarok "tisztel"-ünk és a "tisztesség" fogalmunkhoz is. 1956 november első napjaiban sokan állták körül az írószövetség kapuját Budapesten. Egy nagy nyitott ládához igyekeztek hozzáférni, amibe mindenki pénzt dobott az árváknak és a gyászolóknak. Afölött a következő fel-iratot olvasták:

 

"Forradalmunk tisztasága

megengedi, hogy így gyűjtsünk.”

 

Röviden: a "tiszta" jelző megérint mindent, ami érték a magyar szellemiségben. Aki azt állítja, hogy nem létezik tiszta magyar nyelv vagy nem lehetséges, az akarva-akaratlanul ősi lényegünktől foszt meg minket. Elveszi tőlünk utolsó és legfőbb kincsünket, azt ami nekünk szent és sérthetetlen.

    Lényegében a tiszta magyar beszéd azt jelenti, hogy egyenes, világos, nem zagyva. Valamikor minden magyar e tiszta és tisztességes nyelvet beszélte. A nyugati kereszténység és vele a latin nyelv erőszakos bevezetésével folyamatosan visszaszorult a hatalom központjaiból, az államirányításból, a hivatalos tudományból, a tőkegazdaságból. Még a tudománypártoló Hunyadi Mátyás sem ismerte föl, hogy “világhírű budai könyvtára ... a nemzeti mivelődésre nézve holt kincs és meddő áldozat leendett, ha annak összes tartalma a nemzet anyanyelvébe át nem ültettetik." (Török, 1858, VIII). Ugyanakkor "... a királyi udvar fényes ünnepélyeinek legfőbb részét mindig a magyar dallamok és harczi énekek képezték." (uo., IX). Bár az ország vezetői latin nyelvű iskolákban tanultak és az országlást is latinul végezték, Mátyás király fényes udvarában mindenki ugyanazon a magyar nyelven beszélt a külföldiek nagy csodálkozására. Így ír erről Marzio Galeotto: "A magyarok, akár nemesek, akár parasztok, csaknem ugyanúgy használják nyelvüket, minden különbség nélkül beszélnek, ugyanaz a kiejtés, ugyanazok a szavak, hasonló a hangsúly, akárhol is vannak. "

    Eme ékes magyar nyelvnek, értékeink hordozójának köszönhetjük, hogy ezredéveken át megmaradtunk, mint nemzeti közösség. Ebből a nyelvből merítettek nyelvújítóink és legnagyobb íróink. E nyelvet ma már csak eldugott falvakban beszélik az emberek, főleg délkeleten, a trianoni határokon túl. E nyelv az, amit a magyargyűlölők megvetően "parasztnyelv"-nek hívnak.

    Igen, az ősi hitet és tudást megőrző, áldozatkész magyar parasztok nyelve volt. Ők már csaknem teljesen kipusztultak. De nem csak ők beszélték a tiszta magyar nyelvet, hanem sokan az igaz szívű értelmiségiek körében is. Nyelvünk szerelmesei ugyanazok az emberek, akik készek voltak életüket és vérüket adni a közösségért. Isten, haza és az anyanyelv valamikor szorosan összetartoztak.

    Kosztolányi Dezső egyik írásában beszámol Giuseppe Mezzofanti (1774-1849) vatikáni bíboros véleményéről, aki kora legtekintélyesebb nyelvésze és a magyar nyelv nagy csodálója volt. Többek között így nyilatkozott: "A magyarok, úgy látszik, még maguk sem tudják, micsoda kincs lakozik a nyelvükben." Kosztolányi így fejezi be gondolatait: "Jólesik ezt emlékezetünkbe idézni ma, mikor minden áldott nap puskatussal és bottal, sóval, kötéllel szelídítik azokat, kik magyarul beszélnek. Tudják meg mindannyian, hogy királyi kincset hordoznak magukban. - Könnyes örömmel továbbítom ezt a híradást, én, ki a vértanúk nyelvén írok." Mindez 1919 másodhavában jelent meg a Pesti Naplóban, "A vértanúk nyelvéről” címmel.

    Akik a tiszta magyar nyelvért küzdöttek történelmünk folyamán, azok rendszerint ki voltak téve mind ellenségeink üldöztetésének, mind hazai latinosítóink rosszallásának. Sokan kerültek a Habsburgok börtöneibe. Nyelvünk harcosai gyakran vérükkel áldoztak, de néha másképpen.

    1825-ben Széchenyi István felajánlotta egy évi jövedelmét egy magyar tudós társaság felállítására: "Hogy igy ... a’ tudományok és mester művek szélesebb ki terjedése által tökélletesittse, és terjessze, a’ szeretett anyai szép nyelvet is." (Széchenyi, 1826). Kazinczy Ferenc (1759-1831) egész vagyonát fordította a magyar nyelv és irodalom támogatására. Vállalkozásai lassanként tönkretették és halála után családja nagy szegénységben élt.

    Sokan és sokat áldoztak nyelvünk fönnmaradásáért. Csak egy évtizede annak, hogy nem messze innen, Marosvásárhelyen, emberek haltak meg egyetlen egy magyar szó védelmében és nyelvünk egyik igaz harcosa, a szórványban született Sütő András, majdnem teljesen elvesztette szemevilágát.

    Most csak egy nevet szeretnék kiemelni a magyar nyelv hősei sorából, Czuczor Gergelyét (1800-1866), aki Fogarasi Jánossal együtt szerkesztette a magyar nyelv nagy szótárát. A kufsteini börtönben írta azt a hat kötetet, ami a mai napig is a tiszta magyar nyelv legteljesebb kincsestára.

    Czuczor Gergely benedekrendi tanár volt és igen népszerű költő. Verseit az 1840-es években ország-szerte énekelte az elnyomott magyar nép, részben már ismert, részben újonnan szerzett dallamokra. Sok verse a hősi múltról, vitéz emberekről szól. Önvédelemre buzdította a magyarokat a Habsburg önkényuralom ellen. Híres forradalmi szózata, a Riadó Kossuth Hírlapjában jelent meg 1848. december 21-én. Első sora:

 

Sikolt a harci síp: riadj magyar, riadj!

Azután minden versszakasz így végződik:

 

Él még a magyarok nagy istene,

Jaj annak, ki feltámad ellene.

Az isten is segít, ki bír velünk?

Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Nem lephette meg Czuczort, hogy néhány héttel később elfogták a Pestet megszálló császári csapatok. Windischgrätz herceg halálra ítélte, de végül egyházi nyomásnak engedve, kegyesen csak hat esztendei várfogságot szabott ki rá. Haynau vasraverve hurcoltatta Kufstein börtönébe. Ott Czuczor Gergely bilincsbe vert kézzel dolgozott a tiszta magyar nyelv nagyszótárán.

 

              

II. G Y A K O R L A T

 

Mielőtt az olvasó belemélyedne a következő rész olvasásába, érdemes lenne a következő kis gyakorlatot elvégeznie olyan gyorsan, amennyire csak tudja. Az alábbi három mondatot kellene lefordítani írásban, tisztességes magyarra és angolra is, ha tud angolul. Természetesen másokkal is dolgozhat. Jó munkát!

 

1. Magyar: .........................................................................

1. Latin-magyar:

Emancipált és autonóm kultúrát preferálunk

1. English: ...........................................................................

-----------------------------------------------------------------------------

 

2. Magyar: ..........................................................................

2. Latin-magyar: A precedenseket tekintve a maximumot abszolúte kihoztuk

2. English: ............................................................................

------------------------------------------------------------------------------

 

3. Magyar :............................................................................

3. Zagyvanyelv: A rádió kampány után kijött a szingel, amin három trekk van

3. English: .........................................................................

 

 

 

 

III. T E N N I V A L Ó K

 

Mit tehetünk a tiszta magyar nyelv megmentése és fönnmaradása érdekében? Három fő lépést szeretnék javasolni. Először és mindenekelőtt szabaduljunk meg nyelvi babonáinktól. Másodszor kezdjük magunkkal a magyar nyelv művelését és ne másokkal. Végül angolul is tanuljunk meg jól és gyakoroljuk a két nyelvi rendszer elválasztását.

 

 

Szabaduljunk meg nyelvi babonáinktól és legyünk büszkék nyelvünkre!

 

A latin-magyar halad a saját feltartóztathatatlan latinosodó útján a nyelvhalál felé, nyomában a zagyva nyelvvel. Ha meg akarjuk óvni a magyar nyelvet a nyelvhaláltól, akkor csak a tiszta magyar nyelvet lehetséges és érdemes megmentenünk. Ehhez pedig hinnünk kell ebben a nyelvben és saját magunkban. Meg kell szabadulnunk nyelvi babonáinktól és tévhiteinktől.

    Íme a leggyakoribb nyelvünkhöz kapcsolódó tévhitek:

 

Első tévhit: Felzárkózunk Európához.

A zagyvanyelv csak eltávolít minket a művelt világtól. Lásd fentebb: “EURÓPA SHOP AKTUÁLIS AKCIÓI”

 

Második tévhit: Erre nincs magyar szó!

Mindenre van, ha akarjuk!

Sandwich, Lord szendvics bélelt kenyér, rátétes kenyér, rakott kenyér, emeletes kenyér, töltött zsemlye;

blue jeans ® farmernadrág ® tanya-gatya;

E-mail ® villámlevél;

meritocracy ® meritokrácia ® érdemuralom;

lásd a Magyarító könyvecskét!

 

Harmadik tévhit: A magyar túl hosszú!

Éppen ellenkezőleg! Viszont, ha rosszul használjuk, akkor bizony elveszíti tömörségét!

finanszírozásra került ® befektettünk, kifizettük;

"A nemzetközi kocsikat megnyitjuk a belföldi forgalom vonatkozásában" (1999. 10. 13, 9.45, a Kossuth Rádióban). Miért nem egyszerűen "forgalomnak"?;

context ® szövegkörnyezet ® szöveg;

Sokszor csak képzeljük, hogy hosszú: shop ® bolt; foto ® fénykép

 

Negyedik tévhit: Az angol a tudomány nyelve!

Mint minden kiművelt és gazdag nyelv, az angol a költészet és egyben a tudomány nyelve is, de nem tökéletes. Lásd Freud fogalmainak angol félrefordítását és sok más fogyatékosságot ...

 

Ötödik tévhit: A magyar a költészet, nem a tudomány nyelve!

Nagy tévedés! Nyelvünk tömörsége, gazdag szókincse, képi jellege, a pontosan megfigyelt valóságból kiinduló gondolkodásmódja folytán minden tudomány művelésé-re alkalmas. A magyar egyaránt a tudomány és a költészet nyelve. Lásd a negyedik tévhitet.

 

Hatodik tévhit: A nyelv csak eszköz!

Óriási tévedés! Önazonosságunk, közösségtudatunk a-lapja a magyar nyelv időben és térben. Gondolkodásunk, érzéseink, értékeink hordozója, lelki és szellemi hazánk, otthonunk, mindannyiunk otthona, akik magyarul igyekszünk beszélni.

 

Hetedik tévhit: Nyelvünk 90-94%-a nem magyar ...

E nyilvánvaló hazugság a XIX. században ellenünk megszervezett és létünkre törő hadjárat egyik utolsó fegyvere ...

 

 

Tanuljunk meg jól magyarul és angolul!

 

Hosszú századokon át, egészen a második világháború végéig nem létezett világnyelv. A francia a külképviseletek nyelve volt, a német a tudományé, az angol a nemzetközi hajózásé és kereskedelemé, az olasz a zenéé, művészeteké. Sokan az eszperantó segítségével akartak véget vetni a nyelvi világuralomért vívott csatározásoknak. A borúlátók attól tartottak, hogy az orosz, esetleg a kínai emelkedik majd világnyelvi rangra. Ahogy befejeződött a háború, úgyszólván egyik napról a másikra megjelent az angol mint világnyelv, és megszűnt a vita. Visszatekintve méltán mondhatjuk, hogy ez volt a második világháború egyetlen jótéteménye: adott egy közös nyelvet a világnak.

    A magyar nyelv fönnmaradása szempontjából az angol mint világnyelv jelenthet végveszélyt vagy egy új lehetőséget. Teljesen tőlünk függ, hogy továbbra is a végveszély felé haladunk, vagy irányt váltunk. Szerintem jövőnk a magas színtű, művelt kétnyelvűségben rejlik. Az angolt nagyon jól meg kell tanulnunk és nem csak valami korcs változatát. Elsősorban azért kell tudnunk igen szépen angolul – majdnem anyanyelvi szinten –, mert akkor képesek leszünk ellenállni a ránk zúduló nemzetközi vándorszavak áradatának. Ha mindkét nyelvet jól ismerjük, akkor mint két rendszert, mint különböző hagyományokban gyökerező gondolkodásmódot, érzés- és élményvilágot eltudjuk egymástól választani és gátat vethetünk a lelkünket és gondolkodásunkat bomlasztó nyelvi keveredéseknek. Erre csak a művelt angol nyelv alkalmas. Nem elég a basic English, sem a pidgin English és még kevésbé a pidgin Hungarian.

    Azonkívül, ha mint nemzeti közösség kifogástalanul beszélünk angolul, de úgy hogy megőrizzük egyediségünket, nyelvünket és nemzeti öntudatunkat, akkor és csak akkor leszünk képesek megvédeni érdekeinket és elnyerni a többiek elismerését, tiszteletét az Egyesült Európai Államokban és a világ színterén.

 

 

Kezdjük a nyelvművelést magunkkal

 

Amikor az ember elhatározza, hogy rögvest lemond minden jövevényszóról és mostantól kezdve tisztán magyarul beszél, akkor úgy hiszi, hogy ennyi elég. Elhatározta és kész. Akarom és így lesz. De a tapasztalat azt mutatja, hogy az elhatározás magában nem elég. A latin jövevényszavak ma már mélyebbre ágyazódtak agyunkba, mint a tiszta magyar megfelelők. Ezeknek egy részét még felismerjük, de mivel alig használjuk őket, lassan eltávolodnak tudatunktól.

    Íme egy személyes élményem. Hét évvel ezelőtt Marosvásárhelyen tartottam először életemben előadást magyarul. Lélekgyógyászati kérdésekről beszéltem alig harminc szakembernek. Nekem igen fontos volt, hogy szépen beszéljek, mert megakartam mutatni nekik, hogy van, igenis van tiszta magyar szaknyelvünk. Egészen jól haladt az előadás, amikor egy esetleírás közepén megakadtam. A luxus szó forgott az agyamban és nem tudtam magyarra fordítani. Mit tegyek? Kimondjam, hogy "luxus"? Nem, csak azért sem mondom ki! Ehelyett meg-kértem a jelenlévőket, hogy segítsenek. Szinte egyszerre válaszolt mindenki:

 

"Fényűzés!"

 

Átsuhant a termen valami meleg, boldog érzés, annak tudata, hogy együtt keltjük életre szépséges nyelvünket.

    1999 őszén a "Szarvasnyomon" sorozat résztvevőinek többsége elhatározta, hogy csak tisztán magyarul ad elő. A gyakorlat azt mutatta, néha észrevették, hogy latin-magyar szó volt az ajkukon, és néha nem. Ez megtörténik mindnyájunkkal. Hasztalan a jó szándék, az elhatározás, ha nem vesszük észre a javítandó hibát.

    1999. szeptember 21. és október 21. között öt "Szarvasnyomon" előadást hallgattam meg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem K/2-es és K/3-as termében. A következő latin-magyar szavak hangzottak el:

 

abszcissza, abszolút, aktualizálódás, antropológia, autentikus, axis, dekanátus, direkt, esszencia, etikett, fantasztikus, fotó, fotózik, harmónikus, ideológia, kalibrál, katedrális, kompúter, konzekvens, korrodálódik, kreál, kripta, kritikus, kulturált, kultusz, legenda, liberalizmus, lokálpatrióta, mandzsetta, masszív, mauzóleum, miniatűr, mitológia, mítosz, modern, mikrokozmosz, minimum, modellez, monográfia, monoton, oxidáció, periferikus, pláne, pólus, praktikus, precesszió, probléma, produkál, program, professzor, pulzál, reinkarnáció, satíroz, sokk, stáció, szarkofág, teológia, territorium, terror, típusú, variáció, vehemencia.

 

Tehát ismétléseket nem számítva 62 jövevényszót jegyeztem föl. A mai nyelvi viszonyokhoz képest ez nagyon kevés öt hosszú előadás folyamán, vagyis közel tizenhárom óra alatt. Nem is azért említem, mert sok, hanem azért, mert sokat tanulhatunk belőle. Három csoportba osztottam e szavakat, mert megfigyelésem szerint háromféle akadálya volt annak, hogy a beszélő megtalálja a tiszta magyar szót.

 

Első akadály:

Sokszor a beszélő észre sem veszi, hogy latin-magyar szót használ ...

abszolút, direkt, fantasztikus, fotó, fotózik, harmónikus, kreál, kritikus, kulturált, modern, minimum, pláne, praktikus, probléma, produkál, program, professzor, teológia, terror, típusú, variáció

 

Második akadály:

Tudja, hogy most valami latin-magyar szó forog a fejében, keresi a magyar kifejezést, de mindhiába ...

aktualizálódás, antropológia, autentikus, axis, etikett, ideológia, kalibrál, kompúter, konzekvens, korrodálódik, legenda, mandzsetta, masszív, modellez, monográfia, monoton, periferikus, pólus, pulzál, satíroz, sokk, territorium, vehemencia

 

Harmadik akadály:

Tudatosan, készakarva használja a latin-magyart, mert úgy véli, “ezt így kell mondani", “erre nincs megfelelő magyar szó ...”

abszcissza, dekanátus, esszencia, katedrális, kripta, kultusz, liberalizmus, lokalpatrióta, mikrokozmosz, miniatűr, mitológia, mítosz, mauzóleum, oxidáció, precesszió, reinkarnáció, stáció, szarkofág

 

Az én esetem a luxus szóval a második csoportba tartozott: felismertem, hogy latin-magyar, de akkor, ott, abban a helyzetben csak mások segítségével találtam meg a magyar szót.

    Legnehezebb legyőzni a harmadik akadályt, mert ehhez meg kell változtatnunk magatartásunkat, sokszor olyan meggyőződést, amit már nem ötven, százötven, hanem ezer év óta sulykolnak belénk. Soha ne higgyünk annak, aki szerint ezt vagy azt "nem lehet magyarul mondani". Ez egyike a már említett tévhiteknek.

 

 

Néhány gyakorlati tanács

 

Miután elhatároztuk, hogy nem beszélünk többé latin-magyarul, sok mindent tehetünk ennek érdekében. E gyakorlati teendőket négy pontban foglalnám össze.

 

Első:

Könnyebb mások segítségével, másokkal együtt javítani nyelvezetünket, mint egyedül. Mindig akad valaki a családban vagy baráti körben, aki szintén szereti a magyar nyelvet és szívesen együttműködik. Megkérhetjük az illetőt, hogy nyelvi szempontból is kövesse beszédünket és figyelmeztessen, amikor latin-magyar szót használunk, vagy más hibát követünk el. Még jobb, ha följegyzi számunkra leggyakoribb hibáinkat, hogy először azokat írtsuk ki. Kezdetben ez fáradságos munka, de később egyre könnyebbé, sőt élvezetessé válik.

    Rendszeresíthetjük a másokkal való együttműködést. Így közel három éven át a Magyarító könyvecske hátterében egy kis nyelvművelő csoport működött. Kéthetente találkoztunk másfél órára. Ennél több nem is kell, ha a foglalkozást jól előkészítjük. Ez idő alatt a létszám 3 és 8 fő között hullámzott. Néha valaki elmaradt és más lépett helyébe. A csoport mint egész, folyamatosan dolgozott. Jelenleg újabb tervek megvalósításán munkálkodunk, és hetente találkozunk szintén másfél órára.

    Egy másik kiscsoport a magyar lélektani szaknyelvet tisztítja és gyarapítja. E csoport csupán havonta egyszer jön össze és egészen másképpen működik. Tevékenysége javát ki-ki egyedül végzi. Üléseinken beszámolunk elvégzett munkánkról és tervezzük a továbbiakat.

 

Második:

Más ember nyelvhasználatát csak akkor javítsuk, ha felkért rá. Még akkor is nagyon oda kell figyelnünk, hogy kivárjuk a kellő pillanatot, amikor javításunk legkevésbé zavarja meg az illető gondolatmenetét. E szabály még egy nyelvművelő csoporton belül is érvényes. Nem szabad valaki nyelvezetét akkor javítani, amikor éppen elmélyedt gondolataiban. A rosszul időzített javítás többet árt, mint használ. Így csak bántjuk az illetőt, nem nyerjük meg, hanem kihívjuk haragját magunk és a tiszta magyar nyelv használata ellen.

 

Harmadik:

Ne is kíséreljük meg olyan személyt megnyerni a tiszta magyar nyelv ügyének, akinek az közömbös, vagy aki jobban szereti a latin-magyart. Az ilyen embert békében kell hagyni. Sokan vannak, akik lelkük mélyén nagyon is szeretik a tiszta magyar nyelvet, de még nem tudják, hogy mit tehetnének érdekében. Őket kell támogatnunk jó mintával és közös munkával.

 

Negyedik:

Általában ne fektessünk túl sok időt, erőt abba, hogy mások rossz nyelvezetét bíráljuk, szidjuk vagy azon magunkban bosszankodjunk. Ehelyett ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy pallérozzuk saját nyelvhasználatunkat. Amikor magyartalan szövegeket olvasunk, vagy hibás nyelvezetű emberek beszédét halljuk a hang- vagy képcsatornákon, felháborodás és mérgelődés helyett igyekezzünk fejben lefordítani a hibás mondatokat. Hogyan mondanám ugyanezt szebben, pontosabban és tisztán magyarul?

    Azután érdemes megnézni a Magyarító könyvecskében, hogy benne van-e a megoldás és ha igen, vajon megfelel-e. Nagyon hálás lennék, ha minél többen elküldenék nekem javításaikat, kiegészítéseiket a negyedik kiadáshoz.

 

 

Zárószó

 

Meglehetősen természetellenes erőfeszítés az, amit ezen írásban ajánlok. Lényegében azt javasoltam, hogy mindegyikünk állandóan figyeljen oda nyelvezetére, amikor beszél, és ne összpontosítson csupán a mondanivalójára vagy a személyre, akinek mondja. Ha vissza akarjuk hozni a tiszta magyar nyelv használatát, akkor nincs más út, minthogy közösen vállaljuk ezt a nagy munkát. Mindaddig folytatnunk kell, amíg meg nem fordul a jelenleg uralkodó lélekbágyasztó és életünket bomlasztó nyelvi divat. Csak az út kezdete nehéz. Később mind könnyebb lesz, és a magyar nyelv sokszorosan megajándékoz minket kitartó erőfeszítésünkért.

    Hiszem, hogy képesek vagyunk erre.

 

 

G Y A K O R L A T O K:

NÉHÁNY LEHETSÉGES MEGOLDÁS

 

1. Magyar: Felszabadultabb és önállóbb irodalmi életet szeretnénk.

1. Latin-magyar: Emancipált és autonóm kultúrát preferálunk             

    (1999. októberében mondta ezt az Írószövetség elnöke)

1. English: We prefer an emancipated and autonomous culture.

 

2. Magyar: Az előzményekhez képest a lehető legtöbbet értük el.

2. Latin-magyar: A precedenseket tekintve a maximumot abszolúte kihoztuk

2. English: Considering what went on before, we achieved the maximum possible.

 

3. Magyar: A hangcsatorna hírverése után egy három számból álló lemez jelent meg.

3. Zagyvanyelv: A rádiókampány után kijött a szingel, amin három trekk van

3. English: After the radio campaign the single came out with three tracks

 

Remélem, hogy tanulságos volt e gyakorlat. Engem mindig az döbbent meg ilyenkor, hogy a latin-magyarul fogalmazott mondatok, de még a zagyvanyelvűek is közelebb állnak az angolhoz, mint a magyarhoz. Ez azt jelzi, hogy a "kölcsönzés" mértéke mind a zagyvanyelvben, mind a latin-magyarban is már jóval meghaladja az 50%-ot.

 

 

Rovásírás: Hosszú Gábor betűkészlete alapján

 

 

ELHALLGATOTT

GYÖKRENDSZERÜNK

 

Az alábbi gondolatok 2000. november 7-én hangzottak el egy Debrecenben tartott előadásomon, amelyet a hajdú-bihar megyei neveléstani intézet szervezett nyelvtanároknak.

 

 

A tiszta magyar nyelv fő jellemzői

 

Közösségteremtő és megtartó erő

Nyelvünk közösségteremtő és megtartó erejét ma is érzi a magyarországi kiránduló, amikor megáll valahol az erdélyi havasokban és odafigyel az őt útbaigazító székely ember beszédére. Szavainak zengése a századok mélyéből fakad, közlése eleven, szinte játékos, magatartása kapcsolatteremtő, de kiegyensúlyozottan óvatos is.

    Az utóbbi négy évben több munkacsoportot hoztam létre a magyar nyelv művelésére. Rendszeres üléseinken igyekszünk tisztán magyarul beszélni. Ez közelebb hoz minket egymáshoz, a csoport gyorsan összeforr, és jobban megy a munka. Némely kívülálló idegesen kutakodik "műhelytitkaink" után. Hasztalan fejtjük ki neki, hogy nincsenek titkaink, és hogy miért nincsenek. Az igazi magyar nyelv maga a tisztaság. Átlátszóan tündöklő és kiapadhatatlan, mint a hegyi forrás vize. Nem hisz nekünk. Mindhiába mondjuk neki, olyan emberek nyelve volt a magyar, "akik valóságot és igazságot akartak közölni egymással. Akik világos, tiszta gondolatot fejeztek ki általa. Akiknek nem volt rejtegetnivalójuk egy-más előtt. Akik nem szorultak se hazugságra, se hízelgésre." (Illyés, 1964).

    Igyekszünk mindennapi beszédünket, írásunkat fokozatosan felszabadítani a rárakódott fölösleges "czafrangok"-tól, "toldomány"-októl (Czuczor, 1862 - ezentúl: CzF -, 119) és minden más magyartalanságtól. Ellentétben sok nyelvésszel, mi nem eszköznek tekintjük nyelvünket, hanem egyek vagyunk vele. Tiszteljük és dédelgető szeretettel szeretjük a magyar nyelvet. E tiszteletet és szeretetet régmúlt évezredekből merítjük. Talán ez az, amit a gyanakvó nem ért és így tényleg egy számára érthetetlen ősi titokkal áll szemben.

    Érezzük, megtapasztaljuk nyelvünk közösségteremtő erejét. Lehet, hogy minden nyelvből ilyen erő sugárzik azokra, akik azt anyanyelvként beszélik. Mégis nehéz megszabadulni attól az érzéstől, hogy a magyar nyelv esetében ennél többről van szó. Nyelvünk közösség-megtartó erejére ma nagyobb szükségünk van, mint bármikor, ha magyarokként akarunk fönnmaradni ősi hazánkban, a Kárpát-medencében.

    Hogyan, milyen utakon árasztja tehát felénk a magyar nyelv eme erőt?

 

 

Ősiség és életerő

Az olvasó bizonyára ismeri a magyar nyelv gyakorta emlegetett és már szinte közhely számba menő többi jellemzőjét. Lépten-nyomon halljuk, hogy nyelvünk képies, ízes, tömör és gazdag. E gazdagság vonatkozik hangállományunkra, szókincsünkre, képzőink, ragjaink, toldalékaink sokaságára. Nyelvünk gazdagsága lehetővé teszi minden értelmi és érzelmi árnyalat kifejezését és az új szavak alkotását.

    Több kutató állítja, hogy nyelvünk nagyon régi, sokezer éves, ősi nyelv. Képies jellege tanúskodik ősiségéről. Mi a magyar nyelven keresztül képekben gondolkodunk. Nyelvünk képiességét annak köszönhetjük, hogy az elvont fogalmaknak a természeti jelenségek megfigyeléséből fakadó, érzékelhető eredete kevésbé homályosult el, mint más nyelvekben. Igen valószínű, hogy többek között a névszónak állítmánykénti használata (A fa növény) is ) is ősidőkből fennmaradt nyelvi sajátság.

    Széchényi István egyik Béla fiának írt levelében rámutat arra, hogy míg más népek a tétlen elégedettséget értékelik, a magyar örül a cselekvésnek, a jó munkának. "Jó dolgom van" ugyanazt jelenti nálunk, mint az angol "I am well", a német "Es geht mir gut", a francia "Je me porte bien." (Fenyő, 1985, 95). A tevékenységben meg-élt életörömöt tükrözi igehasználatunk, ami hozzájárul nyelvünk rendkívüli elevenségéhez. A magyar igeképzésben a cselekvés mikéntje, lefolyása a fontos. Nem nagyon törődünk az elvont igeidőkkel. A cselekvő ige uralkodik a szenvedő alak felett.

    Nyelvünk hangállománya igen gazdag. A hang időtartama és zöngéssége jelentést hordoz. Ezért kiejtésünkben pontosan meg kell különböztetnünk a rövid és hosszú, a zöngés és zöngétlen hangokat. Ebből ered a magyar hangképzés tisztasága.

    A magyar nyelv hangalaki vonásai közül a legkiemelkedőbb az önhangzók, vagyis a magánhangzók illeszkedése, azok hangrendi összhangja. Míg a németben az Umlaut hátraható hasonulás (Wolf, Wölfe), nálunk a magánhangzók illeszkedése előreható hasonulást jelent. Nyilván azért, mert az első szótagunkon van a hangsúly és mert fontosabbnak tekintjük a gyököt a ragnál.

    Így ír Illyés Gyula nyelvünk hangzásáról: "Nyelve férfias, nem az alkudozás, a meggyőzés, a latolgatás nyelve, hanem a kijelentésé, az ítéleté, az akaraté. Tagoló nyelv, minden szót erősen megnyom ... szabad pusztaságot (idéz), rajta két férfit nagy távolságra egymástól, akiknek minden betűt tisztán kell kiejteniök, hogy megértsék egymást; minden szó külön felröppenése után meg kell várniok, amíg az legyőzi a természet ellenállását, a fák és habok szószátyárkodását." (Illyés, 1976, 362-363).

    Magyarban a mondatrészek rendje kötetlen. A szavak értelmi kiemeltségük szerint helyezkednek el. E kötetlen szórend akadálymentes, szabad utat kínál az árnyalatok kifejezésére.

    Tömérdek az új szavak alkotására szolgáló toldalék: kicsinyítő, lekicsinylő, kedveskedő, becéző, nagyító, helyet, gyűjtőfogalmat jelölő; gyakorító, kezdő, műveltető, visszaható cselekvést jelölő, stb. képző. Új szavak alkotására szolgáló nyelvi eszközeink korlátlan továbbfejlesztésre képesek.

 

 

Gyökrendszerünkben nyelvünk lelke

 

Szervesen egyesítő hajlam

Az említett jellemvonásokkal még csak kerülgetjük a lényeget, ami a magyar nyelv szervesen egyesítő hajlama. Ez érezhető mondanivalónk sorrendjében, mondataink felépítésében, a jelző ragozatlanságában, tárgyas igeragozásunkban, az egyesszám használatában.

    A magyar szellem és gondolkodás először az egész megértésére törekszik, és csak a teljesség tükrében képes felfogni és elrendezni a részeket. Szereti a lényeget összefüggéseiben megérteni. Mondanivalónkat nem a részletekkel kezdjük, hanem először a lényeget fogalmazzuk meg, és csak azután árnyalunk és részletezünk. (Halász, 1999). Közléseink a leglényegesebbtől ereszkedő sorrendben haladnak a lényegtelenebbek felé. (Lange, 1999, 49-50).

    A jelző ragozatlansága (új házba költöztem) azt mutatja, hogy a jelző és a főnév összetett egység, egybefoglaljuk a jelzőt a jelzett szóval (gute Freunde, jó barátok). A magyar úgy érzi, elég egyszer kitenni a többesszám jelét, vagy nem is kell kitenni, ha amúgy is tudjuk, hogy több dologról van szó. Ezért marad egyesszámban a tőszámnévvel jelzett főnév is (drei Äpfel, három alma). Itt egyben a nyelvi takarékosság elve is érvényesül, ami a tömörséget szolgálja.

    Egységnek tekintünk minden kettős szervet, mert csak együtt képesek rendeltetésüknek teljesen megfelelni. Egy lábbal nem lehet futni, de még járni sem. Egy karral nehéz a csecsemőt tartani, dédelgetni és etetni is. Egy szemmel látunk ugyan és egy füllel is hallunk, de elveszítjük a minket körülvevő térben való tájékozódás képességét. Ezért mondjuk, hogy fél szemére vak, fél fülére süket, és ezért beszélünk féllábú, félkarú emberről. Még a haj is egyesszám. “Deine Haare sind schőn” nálunk azt jelenti, hogy "Szép a hajad". Viszont azt kell mondjuk, hogy hajszál, amikor a német das Haar fogalmat fordítjuk.

    A magyar egyesszám szervesen egyesítő, egységbe foglaló erejét érzem, amikor a karomról, lábamról, szememről, fülemről beszélek és ezen értem mindkét karomat, lábamat, szememet, fülemet. A német és angol többesszámban (meine Augen, my eyes) részletező pontosságot látok.

 

Kincsestárunk elhallgatása

Az indoeurópai nyelvek elemző (analytic), szétválasztó (isolating) nyelvek, vagyis a szórend és az előljárók segítségével szétosztják a nyelvtani szerepeket (alany, állítmány, tárgy, birtokos) az adott szavak között. Ezzel ellentétben mi ragozunk. A magyar nyelv ragozó (agglutinating, agglutinative) nyelv. "Ragozó" azt jelenti, hogy a gyökhöz, a szótőhöz illesztjük, "ragasztjuk" a ragot. Úgy is mondhatnánk, hogy a magyar nyelv igyekszik összerakni, egyesíteni azt, ami értelmileg és rendeltetése folytán szervesen együvé tartozik.

    E különbséget sokan ismerik. Amit viszont hivatalos nyelvészeink elhallgatnak, az a magyar nyelv egyedi gyökrendszere. Minden szavunk vagy gyök vagy gyökelem vagy gyökszármazék. Gyökeinkből kiindulva képzőkkel képezünk új szavakat, ragokat ragasztunk önálló szavainkhoz, hogy meghatározzuk azok egymáshoz való viszonyát és szerepét a mondatban, a mondanivalónkban. Más szóval toldalékokat tolunk, toldunk gyökeinkhez és származékaikhoz. “Minden gyök, ... egy vagy több belőle képezhető szónak mintegy csíráját, magvát rejti magában.” (CzF, 119). Gyökeink a tiszta magyar nyelv ősi, ma is élő és működő szervezetét képezik.

    Nyelvünk előbb említett különleges tulajdonságai elütnek a legtöbb európai nyelvtől és gyökrendszerünkhöz kötődnek. E rendszert kutatták több mint százötven évvel ezelőtt Czuczor Gergely, Fogarasi János és munkatársaik, de nem ők voltak az elsők. "... nem mi voltunk a kezdők. Kresznericsnek jelesnek ismert és koszorúzott munkája a gyökrendszeren alapúl." (CzF, Végszó, 7) írja Fogarasi János Czuczor halála után. Mások is “a magyar szókat gyökerőknél-fogva" (Kassai, 1833). értelmezték. Vörösmarty Mihályt 1830 végén, az akkor megalakított Magyar Tudós Társaság nyelvtudományi osztályába rendes tagul választották. Többek között részt vett Czuczor és Fogarasi nagyszótárának előkészítésében és szerkesztésében. Mint sokan mások Vörösmarty is tanulmányozta a magyar nyelv gyökrendszerét. Ennek ismeretét terjeszteni kívánta, mint "a jó gondolatot, melly a beszéd kútfejéhez viszen." (Bajza-Schedel, 1847, 1574. hasáb).

    E rendszert tárja elénk a magyar nyelv hat kötetes nagyszótára, amelyet Czuczor és Fogarasi együtt szerkesztettek és amely 1862 és 1874 között jelent meg. Újra kiadása már évtizedek óta esedékes. Két évvel ezelőtt egy magán intézmény a hat kötetéből kinyomtatott más-felet, de azóta bizonytalanná vált a mű további háromnegyedének a kiadása. Valójában e szótárnak ott lenne a helye minden könyvtárban, iskolában és mindenütt, ahol a magyar nyelv jövője valamit is számít.

    E hat kötet elénk tárja elhallgatott gyökrendszerünket, amit minden magyarul gondolkodó és beszélő ember könnyen megérthet és alkalmazhat nap mint nap. Segítségével mindenki a saját maga nyelvésze lehetne.

 

Csodálatos gyökrendszerünk

Az alábbiakban megkísérelem összefoglalni, mi az hogy gyök és hogyan működik. A magyar gyök toldalék nélküli szókészleti elem (Götz, 1994), amely meghatározott alapértelmet hordoz. Czuczorék nem értelmet mondtak itt, hanem “alapértemény”-ről beszéltek. Két útja van annak, hogy nyelvünkben felfedezzük egy-egy gyök alapérteményéhez kötődő származékokat vagy rokon gyököket, szavakat: a) toldalék(ok) hozzáadásával vagy b) belváltozás útján.

    Vegyük azt a szót, hogy kinyílt. Ez a "nyíl" gyök származéka, amit két toldalék segítségével (ki- és –t) hozunk létre. További toldalékokkal a szavak egész sorát képezhetjük ugyanebből a gyökből: nyílt, kinyílik, megnyílik, nyilatkozik, nyílás, stb. E származékokban közös a gyök hangalakja és alapérteménye. Belváltoztatás útján is képezhetünk szavakat. Egy három betűs gyökszónál, megtarthatjuk a mássalhangzós keretet, a két mássalhangzót és kicserélhetjük a közbeeső magánhangzót. Így, ha megváltoztatjuk a nyíl gyök középső magánhangzóját, akkor rátalálunk a nyal, nyál, nyel, nyél, nyúl gyökökre. Ezeket nemcsak az NY-L mássalhangzós keret kapcsolja össze, hanem azonos alapérteményük is: nyúlás valamely irányba, kiterjedés, kitágulás, meghosszabbodás. Ha e különböző gyököknek még a származékait is felsoroljuk, akkor betekintést nyerhetünk nyelvünk csodálatos és egyedi gyök- és szóbokor rendszerébe. Íme néhány az NY-L két mássalhangzós kerettel alkotott gyök és származék.

 

        NYAL, NYAL-áb, NYAL-ábol, NYAL-ánkság, NYAL-ja-falja, NYAL-ka, stb

        NYÁL, NYÁL-adék, NYÁL-as, NYÁL-azza, NYÁL-ka, NYÁL-mirigy, stb.

        NYEL, NYEL-őcső, NYEL-del, NYEL-es, NYEL-v, NYEL-vtudomány, stb.

        NYÉL, balta-NYÉL, fejsze-NYÉL, söprű-NYÉL, NYÉL-be üt, stb.

        NYíL, NYIL-ak, NYIL-all, NYIL-as, NYÍL-ás, NYIL-atkozik, NYÍL-hegy, stb.

        NYOL, NYOL-c, NYOL-cadrét, NYOL-cannyi, NYOL-cszoros, stb.

        NYÚL, NYUL-acska, NYÚL-ánk, NYÚL-ik, NYÚL-ós, NYÚL-vány, stb.

 

Sokszor találunk rokonértelmű gyökszókat akkor is, ha egy adott gyököt megfordítunk (TÉR / RÉT, RUG / GUR-ul). A RUG fordítva GUR. Manapság már nem értjük, de szarmazékaiból (GUR-ul) kiderül az értelme. Ezt hívja Czuczor-Fogarasi "elvont" gyöknek. Régen az elvont gyökök is egyértelm / RÉT, RUG / GUR-ul). A RUG fordítva GUR. Manapság már nem értjük, de szarmazékaiból (GUR-ul) kiderül az értelme. Ezt hívja Czuczor-Fogarasi "elvont" gyöknek. Régen az elvont gyökök is egyértelmű gyökszók lehettek, mint ma fű, kör, víz. Az elvont gyökök értelme elveszett a századok, ezredévek sodrában, de származékaikból értelmezhetjük őket.

    Valamikor az emberiség ősnyelve vagy ősnyelvei valószínűleg mind gyökrendszeren nyugvó, ragozó nyelvek voltak, de a legtöbb nyelvben e rendszer már alig felismerhető foszlányokra bomlott. Viszont a magyarban a mai napig is megmaradt a gyökrendszer szerves egészének java része, bár a mindennapi használatban csak tudatunk peremén.

    Ha sem ösztönszerűen, sem tudatosan nem alkalmazzuk gyökrendszerünket, akkor elsorvad és visszafejlődik az egész nyelv. E korcsulási folyamat már régen elkezdődött és jelenleg felgyorsuló ütemben halad. Minden ma élő magyarra, magyarul beszélő közösségre hárul az a felelősség, hogy e folyamatot megállítsa, megfordítsa vagyis gyökrendszerünket megértse, újra tudatosítsa és tudatosan alkalmazza nyelvhasználatában. E rendszerben megújíthatjuk a magyar nyelvet, továbbfejleszthetjük úgy, hogy megfeleljen minden mai gyakorlati és tudományos követelménynek is. Vissza kell nyúlnunk a múltba ahhoz, hogy a jövőt egészséges alapokra építhessük.

Irodalom és források 

 

T A R T A L O M J E G Y Z É K

Bevezető 

"Szent és sérthetetlen"

I. Elméleti kérdések

Személyes nyelvi tapasztalataim / Nyelvi változások / Nyelvkeverés és nyelvváltás / Nyelvünk halála külföldön / Nyelvünk gyilkolása a Kárpát-medencében / Nyelvi ön-gyilkosság határainkon belül / Ezeréves többnyelvűség / Latin-magyar / Zagyvanyelv / Magyar, a hősök és vértanúk nyelve

II. Gyakorlat

lll. Tennivalók

Szabaduljunk meg nyelvi babonáinktól és legyünk büszkék nyelvünkre! / Tanuljunk meg jól magyarul és angolul! / Kezdjük a nyelvművelést magunkkal / Néhány gyakorlati tanács / Zárószó / Gyakorlatok: néhány lehetséges megoldás

Elhallgatott gyökrendszerünk

A tiszta magyar nyelv fő jellemzői. Közösségteremtő és megtartó erő. Ősiség és életerő. / Gyökrendszerünkben nyelvünk lelke. Szervesen egyesítő hajlam. Kincsestárunk elhallgatása. Csodálatos gyökrendszerünk.

 

Rovásírás: Hosszú Gábor betűkészlete alapján

Vissza a kezdő oldalra